profile

    Piroska Molnár

    1945-10-01 (79 years old) in Ózd, Hungary

    Molnár Piroska (Ózd, 1945. október 1. –) a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas magyar színésznő,érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára. Eötvös Péter zeneszerző volt felesége. Szülei: Molnár József és Andrássi Viktória. Édesapja nem tért haza a szovjet fogságból, egyedül maradt édesanyja vissza szeretett volna térni Erdélybe, de ekkor már lezárták a határokat. Kunágotán telepedtek le, meghatározó gyermekkori élményei ehhez a településhez kötik. A mama tanácsára (tanuljon szakmát) Szegeden közgazdasági technikumban érettségizett. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 1968-ban végzett (eközben fellépett az 1966-os Táncdalfesztiválon), ezt követően a Szegedi Nemzeti Színházhoz szerződött, ahol 1971-ig volt tag. 1971 és 1978 között a kaposvári Csiky Gergely Színházban játszott. 1978-tól 1982-ig a Nemzeti Színházhoz köti szerződés. 1982-ben a budapesti Katona József Színház alapító tagja. 1984-től, 18 éven át ismét a kaposvári társulatot erősíti. 2002 és 2013között a Nemzeti Színház tagja. 2013-tól a Thália Színház tagja. Rendszeresen fellépője az 1982-ben alapított Kőszegi Várszínház bemutatóinak. A prózai szerepek mellett, számos zenés darab főszereplője is, így például a Mohácsi János által rendezett Csárdáskirálynő Ceciliája, és az Ármány és szerelem, mely alakításáért 2010-ben elnyerte a színikritikusok Fővárosi Színházi Díját. Kurtág György kortárs zeneszerző kérésére, unszolására elvállalta a Beckett-töredékekre írott darabjában – What is the Word (Op. 30) – való közreműködést, 2008-ban. Az előadás bemutatója a Zeneakadémián volt, amelyet számos külföldi (Salzburg, Berlin, Zürich) fellépés is követett. Eötvös Péter, Vocal Works című Cd-jén, a Mese című darab közreműködője volt. 2005 óta az Aase-díj kuratóriumának tagja. 2010-ben Nagymama-díjat alapított a legígéretesebb kaposvári fiatal női és férfi színész számára, amelyet évente ítélnek oda és 100-100 ezer Ft jelképes díjjal jár. Az elismerést minden évben Csiky Gergely születésnapján, december 8-án (először 2011-ben) adják át. 2011-ben Komlós Juci helyére a Nemzet Színészévé választották. 2011 őszétől a m1 IrReality Show-jának, a Munkaügyeknek a főszereplője, ahol Sipeki Elvirát, a Munkaügyi Hivatal osztályvezetőjét alakítja. A férje volt Eötvös Péter zeneszerző 1968-tól, de később elváltak, és egy közös gyermekük született 1969-ben, Eötvös György, aki 1995-ben elhunyt. Forrás: Wikipédia

    Movies

    poster
    Ványa bácsi - Buborékkeringő
    70 %|Jan 22, 2025
    TV Movie
    poster
    My Sweden – A Changing Wilderness
    100 %|Nov 14, 2024
    Documentary
    poster
    The Hungarian Dressmaker
    0 %|Sep 26, 2024
    Drama, War
    poster
    Csendes éj
    0 %|Mar 1, 2024
    Drama
    poster
    129
    75 %|Feb 4, 2023
    Action, Drama, Science Fiction, Thriller
    poster
    Kissed By The Devil
    0 %|Aug 1, 2022
    poster
    Escape Room
    60 %|Dec 25, 2021
    Drama
    poster
    Liza, the Fox-Fairy
    74 %|Feb 19, 2015
    Comedy, Fantasy, Romance
    poster
    Free Fall
    58.25 %|Sep 25, 2014
    Drama, Comedy
    poster
    The Notebook
    66 %|Jul 3, 2013
    Drama, War
    poster
    Aglaya
    62 %|Oct 11, 2012
    Drama
    poster
    The Tragedy of Man
    76 %|Nov 27, 2011
    Animation, Drama, History
    poster
    Streamschool
    0 %|Oct 11, 2011
    Animation
    poster
    Szuperbojz
    22 %|Oct 29, 2010
    Music, Comedy
    poster
    Haunted Holiday
    46 %|Jan 29, 2010
    Comedy, Romance
    poster
    Tabló
    20 %|Sep 18, 2008
    Crime, Drama
    poster
    Dolina
    40 %|Oct 25, 2007
    Drama
    poster
    Taxidermia
    66.27 %|Aug 23, 2006
    Drama, Horror, Comedy
    poster
    Rokonok
    50 %|Feb 9, 2006
    Drama
    poster
    Fateless
    70 %|Feb 10, 2005
    War, Drama
    poster
    Stop Mom Theresa!
    43.33 %|Dec 16, 2004
    Comedy
    poster
    Rinaldó
    0 %|Feb 27, 2003
    poster
    The Dream Car
    62 %|Dec 14, 2000
    Comedy, Romance
    poster
    The Prince and the Pauper
    62 %|Dec 1, 2000
    Adventure, Family
    poster
    Hippolyt
    53 %|Dec 9, 1999
    Comedy
    poster
    Gulls and Gangsters
    0 %|May 15, 1997
    Comedy
    poster
    Dollybirds
    67 %|Feb 20, 1997
    Comedy, Music
    actor
    Gypsy Lore
    57 %|Jan 1, 1997
    Drama
    poster
    Szamba
    50 %|Apr 11, 1996
    Comedy, Drama
    poster
    Awakening
    0 %|Oct 5, 1995
    Drama
    actor
    Így írtok ti
    0 %|Sep 29, 1994
    Comedy, TV Movie
    poster
    We Never Die!
    62 %|Jan 15, 1993
    Comedy, Drama
    poster
    Memories of a River
    55 %|Feb 8, 1990
    Drama
    actor
    Rohamsisakos Madonna
    60 %|Jul 13, 1984
    Comedy, TV Movie
    poster
    The Insult
    80 %|Feb 17, 1983
    TV Movie, Drama
    poster
    The Match
    0 %|Aug 13, 1981
    Drama
    poster
    The Stationmaster Meets His Match
    76 %|Nov 12, 1980
    Comedy
    poster
    Swap
    0 %|Jan 1, 1978
    Comedy
    poster
    Nobody's Daughter
    61 %|Mar 4, 1976
    Drama
    poster
    Last Desk
    10 %|May 27, 1975
    TV Movie, Family, Drama
    poster
    Makra
    0 %|Nov 14, 1974
    Romance, Drama
    actor
    The Last Chance
    0 %|Aug 13, 1973
    Drama
    poster
    Ants' Nest
    64 %|Oct 21, 1971
    Drama
    actor
    The Valley
    0 %|Feb 8, 1968
    Drama
    actor
    Esküvőtől válóperig
    0 %|Invalid Date

    Series

    poster
    Godmother
    58 %|Jan 3, 2021
    Crime, Drama, Action & Adventure, Comedy
    poster
    Russian Doll
    73.78 %|Feb 1, 2019
    Comedy, Drama
    poster
    Holnap tali!
    0 %|Nov 28, 2016
    poster
    Work Matters
    61 %|Mar 18, 2012
    Comedy
    poster
    The Pillars of the Earth
    77 %|Jul 23, 2010
    Drama
    poster
    A falu jegyzője
    0 %|Jan 1, 1986
    poster
    Hungarian Folktales
    64 %|Jan 4, 1977
    Family, Animation